Sinant utoléri a múltja, mikor először látogatja meg iraki családját az Egyesült Arab Emirátusokban 2007-ben. Nagybátyja német feleségével születésekor azonnal örökbefogadta Sinant. Három év múlva Brünhilde a fiúval Németországba menekült vissza. Nevelőapja és vér szerinti rokonai Irakban maradtak. Évekig nem mutatott érdeklődést irántuk vagy a kultúrájuk iránt, ám mikor végül találkozik apjával, feloldódik arab gyökereivel szembeni ellenállása.
Fatih Akin filmrendező első dokumentumfilmjével saját gyökereit kutatja. A „Németországra gondolok” sorozathoz tartozó filmjével egy török család portréját rajzolja meg, a saját családjáét. Apja 1965-ben utazott Törökországból Németországba, hogy vendégmunkásként szerencsét próbáljon. Csupán két évet akart maradni, de aztán mégis magával vitte feleségét is Hamburgba, és még ma is abban a vegyi tisztító üzemben dolgozik, ahol akkoriban munkát talált. A rendező elkalauzolja a nézőt egy Hamburg-Altonából Filyosra, egy kis fekete-tengeri halászfaluba, ahonnan apja 35 éve elköltözött, hogy új életet kezdjen. Fatih Akin a családi portrét így nevezi: „bevándorlók filmje”.
Egy török bevándorló élete többet elmond, mint a statisztikák és a nyugat-berlini bevándorláspolitika elcsépelt szólamai. A Vándorkömény egy Melek nevű, 38 éves török nő életét mutatja be, aki a Berlinben ledolgozott 14 év után úgy dönt: visszatér szülőföldjére. Szokatlan ember, erős és elszánt nő portréja. Hatására felül kell bírálnunk a „tipikus“ török nőről alkotott képünket. Melek nem illik egyszerűsítő kategóriákba, és ugyanez érvényes a róla készült filmre is: dokumentum és fantázia, képek és asszociációk gyűjteménye Melek isztambuli álmairól és berlini tapasztalatairól.