Sinant utoléri a múltja, mikor először látogatja meg iraki családját az Egyesült Arab Emirátusokban 2007-ben. Nagybátyja német feleségével születésekor azonnal örökbefogadta Sinant. Három év múlva Brünhilde a fiúval Németországba menekült vissza. Nevelőapja és vér szerinti rokonai Irakban maradtak. Évekig nem mutatott érdeklődést irántuk vagy a kultúrájuk iránt, ám mikor végül találkozik apjával, feloldódik arab gyökereivel szembeni ellenállása.
A második világháború után a Krnach család Közép-Szlovákiából Ukrajnába, a Kárpátaljára költözött. Miután ez a Szovjetunió része lett, a családot kitelepítik egy Balgarka nevű faluba Kazahsztán sztyeppéire. A Szovjetunió felbomlása után úgy döntöttek, hogy visszaköltöznek Európába. Dimitrij Kiossyia és családja 2000 őszén hagyja el a sztyeppét, hogy ősei földjére, Szlovákiába vándoroljon. A szlovák fővárosba érkezve nem sikerül munkát találniuk. Kelettől nyugatig bejárják az országot, és nem találnak mást, csak lepusztult falvakat, bezárt gyárakat és munkanélküliséget. Kis ideig úgy tűnik, mintha nem is Európában járnának. Az idősebb családtagok nem találják a helyüket, és folyton a Kazahsztánban hagyott életükre gondolnak. Egy napon aztán Dimitrij, a családfő elhatározza, hogy hazamegy...
Filmünk szereplői magyarnak születtek a mai országhatárokon túl. 1980 és 1992 között települtek át Magyarországra egy jobb, szabadabb életet remélve. Mit tudunk ezekről a magyarokról, akik a volt Szovjetunióból, Romániából vagy az egykori Jugoszláviából érkeztek és már évek-évtizedek óta Magyarországon élnek? Hogyan kezdtek itt új életet? Milyen körülmények kényszeríthették őket az otthonuk elhagyásra? Kaptak-e segítséget a magyar államtól vagy magánemberektől? És egyáltalán – jól érzik-e itt magukat? Kötődnek-e még szülőföldjükhöz? Ezekre a kérdésekre is keresik a választ a dokumentumfilm alkotói.