Ziska Svédországban született és nevelkedett, mégis sokszor kérdezték tőle, honnan származik, hiszen egyáltalán nem hasonlított a svédekre. Az Én és az orrom című filmben Ziska utazásra indul, hogy kiderítse, vajon ő svéd-e, hogyan lehetne svéd orra, és hogy tulajdonképpen hogyan is néz ki egy svéd orr. Utazása Koppenhágában, a családi otthonban ér véget, ahol Ziska rádöbben, ő sohasem lesz svéd vagy dán, soha nem lesz egy közülük, így a saját módján kell svédnek vagy dánnak lennie.
A második világháború után a Krnach család Közép-Szlovákiából Ukrajnába, a Kárpátaljára költözött. Miután ez a Szovjetunió része lett, a családot kitelepítik egy Balgarka nevű faluba Kazahsztán sztyeppéire. A Szovjetunió felbomlása után úgy döntöttek, hogy visszaköltöznek Európába. Dimitrij Kiossyia és családja 2000 őszén hagyja el a sztyeppét, hogy ősei földjére, Szlovákiába vándoroljon. A szlovák fővárosba érkezve nem sikerül munkát találniuk. Kelettől nyugatig bejárják az országot, és nem találnak mást, csak lepusztult falvakat, bezárt gyárakat és munkanélküliséget. Kis ideig úgy tűnik, mintha nem is Európában járnának. Az idősebb családtagok nem találják a helyüket, és folyton a Kazahsztánban hagyott életükre gondolnak. Egy napon aztán Dimitrij, a családfő elhatározza, hogy hazamegy...
A film a fiatal kubai boxoló, Yoan Pablo Hernandez portréja. Mióta 2005-ben kilépett a kubai országos csapatból a Halle-i Chemiepokal versenyen, a feltörekvő boxtehetség Németországban él. Időközben szerződtette a híres berlini Sauerland boxcsapat, így távolról támogathatja kubai családját. Yoan Pablo azonban politikai menekült, így nincs lehetősége hazatérni. Nem csak magának és családjának jövőjéért küzd tehát, hanem honvágya és külföldi elszigeteltsége ellen is.