A film önéletrajzi dokumentum. A rendező családjáról szól: apjáról, aki 16 évig dolgozott egy hamburgi hajógyárban, és édesanyjáról, aki otthon maradt egy kurd faluban, Törökországban. A Németországban töltött évek hosszú távon meghatározták a család sorsát: amikor a film készült Hamburgban már megszülettek az unokák.
Stockholm külvárosában van egy speciális előkészítő iskola, ahol szinte csak külföldi gyerekekkel találkozhat az ember. Szerte a világból érkeznek ide bevándorolt családok gyermekei, hogy svédül tanuljanak, mielőtt átkerülnének hagyományos iskolába. A 6 éves Maryam, aki édesanyjával menekült ide Iránból, osztálytársainál később, utolsónak érkezik ebbe az idegen környezetbe, ahol nyelvismeret és barátok nélkül kell kezdetben boldogulnia. A film Maryam küzdelmeit követi nyomon; ismerkedését és nehézségeit egy különös új nyelvvel és az ismeretlennel. Maryam életében először lát havat, először hógolyózik és épít hóembert. A film azt a kérdéskört járja körül, hogy hogyan tudja egy gyerek kifejezni magát és hogyan tud szert tenni barátokra anélkül, hogy ismerné az adott országot, beszélné nyelvüket.
Öt reménybeli szépségkirálynő, öt átlagos bevándorló család. Éttermek, textilüzemek, import-export nagykereskedők között velük utazunk Olaszországon át. A rendkívül megterhelő műszakok között a munkagépnek tűnő anyukák könnyekig meghatódva mesélnek lányaikról. Azokról a lányokról, akik mindössze egy valamiben biztosak: nem akarják követni szüleik példáját, nem akarják újraélni szüleik kimerítő életét. Olaszországban a kínai lányok ugyanarra vágynak, mint a többi tini, ám jóval hamarabb vállukra kell venniük a felnőtté válás és a családi kötelességek terheit. Első- és másodnemzedékek állank szemben egymással, és ott vannak még az olaszok, akik kénytelenek összemérni magukat a kínai bevándorlókkal, és ettől egyszerre fáradt, elkeseredett, ijedt és sértődött embereknek találhatják magukat - valóban könnyebb félni az "idegenektől", mint szembenézni önmagunkkal.