Ziska Svédországban született és nevelkedett, mégis sokszor kérdezték tőle, honnan származik, hiszen egyáltalán nem hasonlított a svédekre. Az Én és az orrom című filmben Ziska utazásra indul, hogy kiderítse, vajon ő svéd-e, hogyan lehetne svéd orra, és hogy tulajdonképpen hogyan is néz ki egy svéd orr. Utazása Koppenhágában, a családi otthonban ér véget, ahol Ziska rádöbben, ő sohasem lesz svéd vagy dán, soha nem lesz egy közülük, így a saját módján kell svédnek vagy dánnak lennie.
Nathalie Borgers dokumentumfilmje Bécsben élő, török családból származó lányokat mutat be. A fiataloknak egyszerre kell alkalmazkodniuk a konzervatív szülői ház elvárásaihoz és az európai nagyváros nyújtotta szabadsághoz. A diák Serpil szeretné maga kiválasztani jövendőbelijét, ugyanakkor azt is tudja, hogy ha egy osztrák férfival akarna összeházasodni, annak a szülei egyáltalán nem örülnének. Egy másik fiatal nő, Gülüsmer éppen beleegyezett egy elrendezett házasságba, csak hogy elhagyhassa a szülői házát. A film a kettős identitás problémájával foglalkozik, azokkal a belső és külső konfliktushelyzetekkel, amelyekkel egy Bécsben élő fiatal nő újra és újra szembetalálja magát.
Két akaratos, brit születésű bangladesi muzulmán lányt visszaküld az apjuk Bangladesbe, hogy férjhez adja őket. Simon Chambers filmje fordulatokban gazdagon mesél házasságról, válásról, szerelemről, családi kényszerről, és a nagy perpatvarokat követő összeölelkezésekről. Shahanara, a londoni muzulmán lány, rózsaszín forrónadrágból öltözik át száriba, hogy a reptéren fogadja férjét, akivel eddig egyszer találkozott, mikor összeadták őket a családi megállapodás értelmében. Shahanara csak azért ment bele a házasságba, hogy megbékítse apját, aki kitagadta az elnyugatiasodott lányt. Közben a lány hithű húgát, Hushnarát is házasságra készítik, bár ő erre 19 évesen egyáltalán nem érzi magát felkészülve.