A film önéletrajzi dokumentum. A rendező családjáról szól: apjáról, aki 16 évig dolgozott egy hamburgi hajógyárban, és édesanyjáról, aki otthon maradt egy kurd faluban, Törökországban. A Németországban töltött évek hosszú távon meghatározták a család sorsát: amikor a film készült Hamburgban már megszülettek az unokák.
A vietnámi közösség a harmadik legnépesebb kisebbség a Cseh Köztársaságban. Elsősorban kiskereskedők alkotják, akik a 90-es évek óta Vietnám szegényebb területeiről a jobb megélhetés reményében vándoroltak az országba. Míg a szülők rengeteget dolgoznak, alig törik a cseh nyelvet és állandó honvágyat éreznek, a gyermekeik az iskolában megtanulnak csehül, hamarabb alkalmazkodnak a cseh környezethez, szülőhazájukkal, Vietnámmal pedig gyengébb, tisztázatlan a kapcsolatuk.
Marko és Atanas rétesédes életet élhetne, ha nem lenne az a bosszantó malőr a papírjaikkal. Uniós útlevélre van szükségük, és szinte bármit hajlandók megtenni érte, akár feleséget is vásárolnának. Nekivágnak, hogy megtalálják álmaik asszonyát — aki lehetőleg úgy vonul majd velük az oltár elé, hogy nem tűnik el a válásig. A bécsi „bevándorlási ügyeskedők” világán át vezet minket ez a valóságos zöldkártya-odüsszeia, egyszerre fergeteges, siralmas és megható történet arról, hogy mi mindenre van szükség az „Európa Erőd” sáncainak átugrásához, és mire nem képes érte az ember fia, lánya.