Nathalie Borgers dokumentumfilmje Bécsben élő, török családból származó lányokat mutat be. A fiataloknak egyszerre kell alkalmazkodniuk a konzervatív szülői ház elvárásaihoz és az európai nagyváros nyújtotta szabadsághoz. A diák Serpil szeretné maga kiválasztani jövendőbelijét, ugyanakkor azt is tudja, hogy ha egy osztrák férfival akarna összeházasodni, annak a szülei egyáltalán nem örülnének. Egy másik fiatal nő, Gülüsmer éppen beleegyezett egy elrendezett házasságba, csak hogy elhagyhassa a szülői házát. A film a kettős identitás problémájával foglalkozik, azokkal a belső és külső konfliktushelyzetekkel, amelyekkel egy Bécsben élő fiatal nő újra és újra szembetalálja magát.
Marko és Atanas rétesédes életet élhetne, ha nem lenne az a bosszantó malőr a papírjaikkal. Uniós útlevélre van szükségük, és szinte bármit hajlandók megtenni érte, akár feleséget is vásárolnának. Nekivágnak, hogy megtalálják álmaik asszonyát — aki lehetőleg úgy vonul majd velük az oltár elé, hogy nem tűnik el a válásig. A bécsi „bevándorlási ügyeskedők” világán át vezet minket ez a valóságos zöldkártya-odüsszeia, egyszerre fergeteges, siralmas és megható történet arról, hogy mi mindenre van szükség az „Európa Erőd” sáncainak átugrásához, és mire nem képes érte az ember fia, lánya.
Egy török bevándorló élete többet elmond, mint a statisztikák és a nyugat-berlini bevándorláspolitika elcsépelt szólamai. A Vándorkömény egy Melek nevű, 38 éves török nő életét mutatja be, aki a Berlinben ledolgozott 14 év után úgy dönt: visszatér szülőföldjére. Szokatlan ember, erős és elszánt nő portréja. Hatására felül kell bírálnunk a „tipikus“ török nőről alkotott képünket. Melek nem illik egyszerűsítő kategóriákba, és ugyanez érvényes a róla készült filmre is: dokumentum és fantázia, képek és asszociációk gyűjteménye Melek isztambuli álmairól és berlini tapasztalatairól.