A film önéletrajzi dokumentum. A rendező családjáról szól: apjáról, aki 16 évig dolgozott egy hamburgi hajógyárban, és édesanyjáról, aki otthon maradt egy kurd faluban, Törökországban. A Németországban töltött évek hosszú távon meghatározták a család sorsát: amikor a film készült Hamburgban már megszülettek az unokák.
Sinant utoléri a múltja, mikor először látogatja meg iraki családját az Egyesült Arab Emirátusokban 2007-ben. Nagybátyja német feleségével születésekor azonnal örökbefogadta Sinant. Három év múlva Brünhilde a fiúval Németországba menekült vissza. Nevelőapja és vér szerinti rokonai Irakban maradtak. Évekig nem mutatott érdeklődést irántuk vagy a kultúrájuk iránt, ám mikor végül találkozik apjával, feloldódik arab gyökereivel szembeni ellenállása.
Öt reménybeli szépségkirálynő, öt átlagos bevándorló család. Éttermek, textilüzemek, import-export nagykereskedők között velük utazunk Olaszországon át. A rendkívül megterhelő műszakok között a munkagépnek tűnő anyukák könnyekig meghatódva mesélnek lányaikról. Azokról a lányokról, akik mindössze egy valamiben biztosak: nem akarják követni szüleik példáját, nem akarják újraélni szüleik kimerítő életét. Olaszországban a kínai lányok ugyanarra vágynak, mint a többi tini, ám jóval hamarabb vállukra kell venniük a felnőtté válás és a családi kötelességek terheit. Első- és másodnemzedékek állank szemben egymással, és ott vannak még az olaszok, akik kénytelenek összemérni magukat a kínai bevándorlókkal, és ettől egyszerre fáradt, elkeseredett, ijedt és sértődött embereknek találhatják magukat - valóban könnyebb félni az "idegenektől", mint szembenézni önmagunkkal.